Nagy méretű rozsdamentes tárolók

Jellemzőik:

A kisebb méretű nitrogéntárolók kivétel nélkül könnyűfém kivitelben készülnek. Ennél a mérettartománynál jelenik meg a tartályfal anyagában a rozsdamentes acél. A kategórián belül szinte minden gyártónak van szekrény kivitelű (cabinet) terméksora is, melyekben azonban szintén egy henger formájú rozsdamentes acél tartály található.

Űrtartalom tekintetében kis „átfedéssel” folytatják a közepes tartályok méretnövekedését, 150 litertől indulva egészen az extrém nagy 1 800 literes méretig!

Tárolási mód szerint pedig szintén lehetnek folyadék- és gőzfázisú tárolók.

A statikus tartási napok száma: 30 – 180.

További tulajdonságaik éppen a nagy méretükből fakadóan mutatnak eltéréseket a kisebbekhez képest. Ezt a mérettartományt a legtöbb gyártó „többlépcsős termékvonallal” fedi le, elérve akár az említett 1 800 literes űrtartalmat is.

A nagy űrtartalomhoz nagy szájnyílás is tartozik. A minták behelyezése még így is komoly feladat, és megfelelő körültekintést igényel. Az egészen nagy méretű tartályoknál a szájnyílást már nem a forgásszimmetriába helyezik, hanem excentrikusan oldalra tolva, ezzel biztosítva a minták könnyebb elérését a tárolóban. Az excentricitás másik szerepe, hogy lehetőséget teremt a „forgótárcsás tárolórendszer” kialakítására, ami szintén a könnyű elérhetőséget, valamint a fedélméret csökkentését teszi lehetővé, és így a nitrogénveszteség csökkentését is.

A forgótárcsás tárolórendszerhez opcionálisan alkalmazhatóak a különböző osztásszámú függőleges válaszfalak. Mindezek együttesen biztosítják a tárolótér igény szerinti szekcionálását, az „ipari” mennyiségű minták megfelelő szintű rendszerezéséhez.

A nagy térfogat nagy magassággal is párosul, ezért a gyártók gondoskodtak a stabil fellépő lépcső alkalmazásáról is a be- és a kitároláshoz.

Szintén a nagy méret velejárója a nagy tömegű zárófedél is, mely egy ponton már eléri a nehezen kezelhető szintet. A mindennapi nyitás-zárás fizikai megkönnyítésére fejlesztették ki az úgynevezett „súlykiegyenlítő zárófedelet”. A súlykiegyenlítő fedél további előnye, hogy nem okoz problémát a dugó elhelyezése (biztonságos, stabil és steril felület keresése a tartály közelében), mert felhajtott állapotban egy könnyű mozdulattal, oldalra fordítható, szabaddá téve ezáltal a szájnyílás fölötti teret a be- és kipakoláshoz.

Mi a helyzet a tartályok mozgatásával? – Ez sem egyszerű dolog egy extrém méretű tároló esetében! Itt már alapfelszereltség a stabil, nagy teherbírású, fékzáras, kerékgörgő.

Végül a vezérlő elektronika. Ekkora tárolási volumen mellett a minták értéke is nagyságrenddel megnövekedik az előző szintekhez képest, tehát a tárolási feltételek állandó biztosítása és szigorú nyomonkövetése elengedhetetlen követelménnyé válik a felhasználók részéről. Mindaz, amit a vezérlő automatikáról írtunk a közepes tartályoknál, az itt is megtalálható.

+ 1 jellemző:

A nagyűrtartalmú mintatároló tartályok működése közben számottevő mennyiségű a nitrogénkibocsátás is! – Ezért a tárolóhelység légterébe csak folyamatos szellőztetés, vagy szellőztető rendszer üzemeltetése mellett szabad belépni!
Ajánlott oxigénszint-jelző és riasztó készülék vagy rendszer használata.

Mire használhatók?

A nagyméretű mintatárolók természetesen nagy mennyiségű minta tartós tárolásra szolgálnak a következő lehetőségek között.

Tárolási kapacitásuk:

  • 0,25 ml-es műszalmákból: 50 000 – 696 000 db
  • 2 ml-es kriocsövekből: 10 000 – 94 500 db