Közepes méretű alumínium tárolók

Jellemzőik:

Ebben a mérettartományban újdonságként jelenik meg a folyadék fázisú tárolás mellett a gőzfázisú, vagy „száraz” tárolási mód is.

Ez utóbbinak akkor van jelentősége, amikor a tárolt mintáknál nem megengedett, hogy közvetlenül érintkezzenek a folyékony nitrogénnel, vagy nem szükséges a -196 C fokos hőmérséklet a tároláshoz. A következő ábrák jól szemléltetik a két tárolási módot. Míg a folyadékfázisú tárolás során a folyadékszintet úgy szabályozzák, hogy állandóan ellepje a mintákat tartó állványokat (rack-eket), addig a gőzfázisúnál ennek a szintnek jellemzően csak a 3 – 20 %-áig töltik fel folyadékkal a tartályokat, és az efölötti rész lesz a nettó tárolótér.

Balra a folyadék-, jobbra a gőzfázisú tárolási mód

Űrtartalom tekintetében a középméretű tárolók többnyire a 35 – 170 literes méretben készülnek, gyártótól függően 4 – 5 féle kivitelben.

A nyakcső mérete is sok hasonlóságot mutat az egyes típusoknál, átmérőjük 120 – 216 mm közé esik. Kivétel ez alól az Air Liquide Arpege szériája, ahol két extrém szájnyílású tartály is található 378 mm-es átmérővel!

Statikus tartási napok száma a normál szájméretű konténerek esetén: 60 – 245. A gőzfázisú tárolási módról általánosan elmondható, hogy ez az érték mindössze csak 10-30% a folyadékfázisúhoz viszonyítva, ugyanazon tartály esetében.

A közepes mérettartományban már „kötelező” opcióként szerepel a vezérlő automatika, ami biztosítja

  • a folyadékszint és a belső hőmérséklet folyamatos monitorozását, naplózását,
  • az adatok elektronikus továbbítását központi feldolgozásra
  • a lokális és távriasztást
  • az automatikus utántöltést egy csatlakoztatott nitrogénpufferből.
Mire használhatók:

Ezek a tárolók kifejezetten csak tárolásra készültek, tárolási kapacitásuk:

  • 0,25 ml-es műszalmákból: 15 040 – 46 920 db
  • 2 ml-es kriocsövekből: 750 – 6 000 db

Az extrém nagy szájnyílású tárolók olyan labormunkához ajánlottak, ahol napi szinten folyamatos be- és kitárolást végeznek a mintákkal.